CÉGLISTAPANASZ - CÉGEKRE Munkavállalóktól - megtörtént esetek - írj Te is!

Átvertek egy CÉGNÉL ahol dolgoztál? Csalódott vagy? Úgy érzed igazságtalanság ért? Vagy csak informálódni szeretnél, mire számíthatsz? Megpróbálunk segíteni és mi is kérjük, osszd meg velünk negatív tapasztalataidat!

Munka nyelvtudás nélkül külföldön? Mik az esélyek?

Németország

Személy szerint nem tudok senkit lelkesíteni, mert én igen komoly nyelvtudással sem értem el a célom itt, Németországban. Ezek után milyen alapon biztathatnék bárkit is, hogy jöjjön csak, mert itt lesz majd a kánaán? (Csendesen megjegyzem, nekem kicsit már gyanús is ez a sok csoda-történet.)

Tisztában vagyok vele, hogy nagyon sokan kényszerből, végső elkeseredésből vágnának bele külföldi álláskeresésbe, szinte már minden mindegy alapon. Őszintén sajnálom őket, ez egy nagyon kegyetlen élethelyzet lehet, amit legalább olyan kemény lehet túlélni, mint amikor nyelvtudás nélkül, idegen környezetben, kevés pénzért gürizik az ember, és még hálás is kell legyen érte, hogy egyáltalán lehetőséget kap.

Egy biztos, ha valaki nagyon akar dolgozni, az talál munkát külföldön. Hangsúlyozom: munkát! Ez még nem jelenti azt, hogy "jó munkát", és "jó fizetést" kap, csak annyit, hogy lesz hova bejárnia dolgozni. De hogy a munkaidőn kívüli időt (ha lesz egyáltalán) milyen körülmények között lesz majd kénytelen eltölteni, és az alapvető megélhetésen kívül futja-e majd a legkisebb luxusra is, az kérdéses.

Németországban például egyáltalán nincs általános minimálbér. Vannak kialakult szokások, hogy milyen melóért kb milyen órabért szokás fizetni, de az sehol nincs előírva, hogy a munkáltató köteles minimum havi X óraszámban foglalkoztatni is az illetőt.

Lényeg a lényeg: nyelvtudás nélkül én a közösségi oldalakat és különböző fórumokat ajánlanám. Rengeteg oldal van pl. a Facebookon, amelyek a külföldön élő magyarokat hivatottak összefogni, egymás segítése érdekében.

Rengeteg sértegetés és haszontalan hozzászólás mellett, tapasztalatból mondom, hogy ki lehet fogni hasznos infókat is.

Egyébként megjegyzem, a másoktól való segítségkérés szerintem nem magyar sajátosság. Egész egyszerűen kapcsolatok nélkül szinte sehol a világon nem boldogul az ember. Ráadásul több szem többet lát, több újságot olvas.... stb. Az ember egyszerűen nem lehet ott egyidőben mindenhol, mindenképpen lemarad valamiről, ilyenkor jól jön, ha mások felhívják a figyelmét egy lehetőségre, ami egyébként nem jutott volna el hozzá.

Hollandia

Hollandia is elég esélytelen nyelvtudás és jó szakma nélkül, maximum takarítói vagy valamilyen nem fix fizikai munkára lehet számíthatani, ezekből viszont nem lehet jól megélni, albérletet, egészségbiztosítást stb. fizetni.

Az ember max. kuporgat és tömegszálláson lakik ilyen munkákkal, pénzt félretenni nem igazán tud, így a pénz, mint motiváció, máris kihúzható.

Naponta olvasom a hollandiai magyarok típusú fórumokon, hogy "sziasztok, itt vagyunk, nyelvet nem beszélünk, kellene valami munka, hazamenni nem akarunk, segítsetek". Így senki ne induljon neki, pláne ne egyedül.

Ha valaki nem tud nyelvet, a legjobb, amit tehet, hogy egyelőre otthon próbál meg állást találni és nagyon komolyan nekiáll nyelvet tanulni. A külföldre költözés ne egy hirtelen felindulásból elkövetett meggondolatlan cselekedet legyen, hanem alaposan tervezze/szervezze meg, gondolja át, készüljön fel rá, ha sikeres szeretne lenni és pénzt akar akar keresni, nem csak a minimumon vegetálni.

Svájc

Svájccal kapcsolatban annyit tudok hozzáfűzni, hogy mint logisztikus minimum 2 nyelv ismerete szükséges. Az angol és valamelyik, a hivatalos nyelvek közül (francia, olasz, német). Ezek nélkül reménytelen.

Málta

Meglátásom szerint nem csak képtelenség legalább egy nyelv ismerete nélkül munkát találni, de egy kicsit talán felelőtlenség is úgy neki vágni a nagyvilágnak. Itt nem minden iparágban kötelező a máltai nyelv ismerete, viszont az angol nélkül nem lehet boldogulni.

Finnország

Finnországban a finn nyelv elengedhetetlen, mert bár a többség beszél angolul, a munkaerő-piac nagyon zárt, a hirdetések többsége is finnül van. Persze ha valaki IT-s, kutató, vagy egyéb keresett szakmában dolgozik, elég az angol is.

Éppen most keresek állást Ausztriában, ahol a német nyelv még a mosogatáshoz is kell, ráadásul biztos alaptudás, hiszen másképp nem érted meg a főnököt, a feladatokat és nem tudod megvédeni az érdekeidet. Még egy bankszámlát sem tudsz nyitni, ami pedig alapfeltétel a munkába álláshoz.

Ausztriába sok magyar közvetítő hirdet munkát jó pénzért, nyelvtudás nélkül - ez szinte kivétel nélkül átverés, csak az ember pénzét akarják elszedni.

Törökország

Legalább egy idegen nyelv felsőfokú ismerete nélkül lassan mar a saját hazájában is nehéz munkát találnia annak, aki legális, versenyképes fizetéssel járó szellemi munkát szeretne. Nemhogy külföldön...

Spanyolország

Spanyolországban nyelvtudás nélkül esélytelen. Ha spanyolul nem is (bár anélkül iszonyú nehéz), de angolul + egy idegen nyelven mindenképpen beszélni kell, pláne a logisztikában. Az öcsém logisztikus, ő spanyol-angol-németet beszél, itt dolgozik Madridban, most franciául tanul.

Angol nélkül még idegenforgalomban sem tud elhelyezkedni (értsd konyha, szállodák). A legjobb tanácsom az, hogy ha éppen munkanélküli valaki, akkor a munkaügyi központban érdeklődjön intenzív nyelvtanfolyamról - elsőnek talán az angol lenne a legkézenfekvőbb, mert azzal sok helyen tud majd később elhelyezkedni. De nyelvtudás nélkül manapság itt egyszerűen nem megy...sajnálom."

Ausztrália

Angol nyelvtudás nélkül természetesen Ausztrália is nehéz célpont. Maximum annyit tudok elképzelni, hogy aki nem bírja a nyelvet, megpróbálkozik egy angol kurzussal és beiratkozik, mint diák. Vannak olyan angol kurzusok, amelyekhez elég a turistavízum. De ez elég drága mulatság, mert turista vízummal nem lehet dolgozni.

Tehát nem csak a repjegyre, hanem a kurzusra is össze kell már indulás előtt szedni a pénzt. Aztán ha már itt van és valamennyit beszél angolul, akkor már talán könnyebben tudja megnézni milyen opciói vannak. De ennek ellenére inkább azt mondom, kezdjen el egy intenzív kurzust otthon és egy év után lehet újra gondolkozni külföldben.

Chile

Ide még az eljutáshoz is le kell perkálni vagy 4oo.ooo forintot, mert ennyi a repülőjegy. De csak azt mondhatom, amit a többiek: itt Chilében folyékony spanyol nélkül semmi esély semmire. Még arra se, ami esetleg a többi EU-s országban esetleg menne: a szaktudást-végzettséget nem igénylő "alja-munkákra". Itt azt ugyanis elvégzik a perui és bolíviai vendégmunkások fillérekért. És ők ugye perfekt spanyolok.

Szerintem nyelvtudás nélkül is neki lehet vágni bármelyik országnak, de ahhoz elég tetemes tőke szükséges és megpróbálni kapcsolatokat kiépíteni a kimenetel előtt. Mielőtt pedig kimegy az ember megszerezni minden fellelhető infót az országról (hivatalos ügyek intézése, közlekedés, lakásbérlés, álláskereső portálok stb stb).

A tetemes tőke pedig ahhoz kell, hogy legyen lakásod, kajád, pénzed az önéletrajzküldésre, kajára, közlekedésre, internetre stb. Legalább 3-4 hónapra. Annyi idő alatt azért már kicsit belerázódik az ember a nyelvbe is, a kinti körülményekbe is. Főleg ha veszi a fáradtságot és tanul.

Itt azt szokták mondani: ha eszed nincs, pénzed legyen:)) Én persze nem ezt mondom csak azt, hogy ha nyelvtudásod nincs akkor pénzednek kell lennie. Ha meg egyik sincs, akkor akármennyire fájdalmas, neki kell hasalni a nyelvtanulásnak.

Mexikó

Hat, izé, szóval őszinte leszek: Mexikóban nemigen lehet mit kezdeni nyelvtudás nélkül. Hölgy esetében max. két dolgot: bárban táncolni, illetve férjhez menni... Ezek a dolgok viszont otthon is abszolválhatók, emiatt kár lenne az ablakon kidobni egy repülőjegy árát.

Kanada

Külföldi munkavállalás a nyelv ismerete nélkül szinte lehetetlen. Ez Kanadára is igaz. Csak elgondolkoztató példaként mondanám, hogy ugye Magyarországon sem alkalmaznánk azt, aki nem beszél magyarul, külföldre is pont ez igaz: a nyelvet beszélő munkavállaló fényévekkel jobb eséllyel indul egy interjún.

Szóval meg kell tanulni a nyelvet. Munkanélkülieknek vannak ingyenes nyelvtanfolyamok, azonkívül pedig a média és az internet is rengeteget segíthet, például el lehet felejteni a szinkronizált filmeket és a magyar csatornákat (mi, külföldön élő magyarok is tudunk élni nélkülük), helyette van CNN és BBC, egyes helyeken angol - vagy egyéb nyelvű- tematikus csatornák, vannak idegen internetes rádiók, újságok, internetes ingyenes nyelvtanfolyamok, hangoskönyvek, könyvek, hogy csak egy pár ötletet adjak.

Ha valaki komolyan nekifekszik a témának, akkor fél év, vagy akár rövidebb idő alatt olyan nyelvtudásra tehet szert, amivel már komoly esélyekkel indulhat neki a külföldi munkavállalásnak.

Nem akarok senkit elkeseríteni, csupán segíteni és megóvni mindenkit attól, hogy elinduljon "szerencsét próbálni", aztán kiábrándultan érkezzen vissza Magyarországra, hogy nem sikerült a munkavállalás. Én menedzserként itt csak olyan érdeklődőt alkalmazok, akivel könnyedén tudok kommunikálni angolul, ez alap.

Ennyi volt tehát a gyorsminta, amiből azért kiderül, hogy nyelvtudás nélkül felelőtlenség nekiindulni. Ez persze nem meglepő, de nem árt elismételni, és ezek a kiragadott (ám jó sok kontinenst felölelő) példák azért talán eléggé meggyőznek minden határátkelést fontolgatót, hogy előbb legalább egy nyelvet (célszerű az angolt) tanuljon meg annyira, hogy meg tudja győzni a reménybeli munkaadót arról, hogy rá van szüksége.

Forrás: hataratkelo.postr.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 54
Tegnapi: 8
Heti: 84
Havi: 519
Össz.: 169 861

Látogatottság növelés
Oldal: JÓTANÁCS külföldi munkakereséshez
CÉGLISTAPANASZ - CÉGEKRE Munkavállalóktól - megtörtént esetek - írj Te is! - © 2008 - 2024 - ceglistapanasz.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »